Cégismertető

Cégismertető



A HOUSETOP HUNGÁRIA KFT vezetői, munkatársai 20 éve foglalkoznak hagyományos és könnyűszerkezetes, épületetek tervezésével és kivitelezésével.

Ez idő alatt több mint 400 ház megépítésével bebizonyították, hogy az előre gyártott un nagypaneles technológia sikerrel alkalmazható Magyarországon is épp úgy mint a hagyományos építési mód.

Joggal mondhatják magukat a hazai készházépítés úttörőinek

Cégünk éves 15-20 ház megépítésével bizonyítja, hogy évek óta sikeres, és megelégedett megrendelői közül számos barát, ismerős lett megrendelőnk.

Valamennyi szerkezet nyugat-európai norma, illetve DIN - szabvány szerintiek. A felhasznált anyagok környezetbarátok, és megfelelnek a német Ökohaus előírásainak is. Az épületetek ÉMI - minősítéssel, osztrák TÜV - és német ISO - engedéllyel rendelkeznek.

HOUSETOP: A hagyományos és könnyűszerkezetes családi házak kivitelezője

Hagyományos falazatú épületek


A kész fogadószintre vagy pincefödémre a főfalak 30-38-44 cm vastags
1
ágban Porotherm falazó elemekből, vagy YTONG elemekből épülnek. A válaszfalak 10 cm-es válaszfal lapokból készülnek. Amennyiben az épület földszintes és a mennyezet fa födém szerkezetű, a falakra vasbeton koszorú kerül. Ha a födém vasbetonból készül, természetesen koszorú nem készül.

A külső falakra Austrotherm hőszigetelő vakolatrendszer kerül, választás szerint a hőszigetelő lap 5-10 cm vastag. A külső nyílászárók fából, vagy műanyagból készülnek, hőszigetelő üveggel. A belső falakra nagyon gyakran gipszkarton burkolatot ragasztunk, ez azonnal glettelhető, festhető vagy tapétázható.
Az épületek tetőszerkezete helyszínen ácsolt faszerkezet, erre igény szerinti cserépfedés kerül.

Bádogozás

LINDAB színes lemezből előre gyártott csatornarendszer, az ablakpárkányok és a kémény- szegély is LINDAB lemezből készülnek.

Külső nyílászárók

Választás szerint fa vagy műanyag szerkezetűek, a fa nyílászárók esetén egyedi fa gyártmányúak, vagy PANORÁMA típusú műanyag nyílászárók, kétrétegű, hőszigetelt üvegezéssel.

Kémények

SCHIEDEL gyártmányúak, típusuk SIH 14 és SIH 20.

Út a megálmodott házhoz

1. lépés
Ha bizonytalan az építési rendszert illetően, vagy, ha kérdései vannak, elmondjuk mindkettő előnyeit és hátrányait, hogy dönteni tudjon.
Önnek, ha már rendelkezik telekkel, vagy ha még nem, akkor cégünk munkatársai segítenek. Ha vásárlás előtt áll, szívesen, ha kéri, megnézzük a kiválasztott telket és kivitelezői szempontból tanácsokkal, látjuk el. Az illetékes önkormányzattól megkérjük a vonatkozó előírásokat az épületre.
2. lépés
Önnel és családjával közösen egyeztetjük elképzeléseiket.
Megtervezzük, az elképzelt házat, majd a tételes anyagválasztás után pontos árajánlatot adunk.
3. lépés
Ezután a szerződés következik, a benne foglaltak már változnak, tehát ön pontosan tudni fogja, hogy a megtervezett épület mennyibe kerül, mikorra készül el.
4. lépés
Beszerezzük a szükséges közműengedélyeket. Az elkészített terveket, dokumentációt, beadjuk az önkormányzathoz engedélyezésre. Ennek határideje maximum 60 nap.
5. lépés, Kivitelezés
A jogerős építési engedély birtokában megkezdjük az alap (4-5 nap) vagy pince (2-4 hét) elkészítését.
A kész fogadószintre kerül könnyűszerkezet esetén a kamionnal helyszínre szállított épület. Hagyományos épület esetén falazási munkálatok kezdődnek stb.
Könnyűszerkezet kivitelezési ideje: kb. 2 hónap
Hagyományos épület kivitelezési ideje: kb. 3 hónap
A kivitelezés határidejét a mindenkori szerződésben foglaltak határozzák meg, illetve azt az épület nagysága, szintjei és a soron lévő munkák ütemezése.
6. lépés
Végső elszámolás, kulcsátadás.

 

Hagyományos építési mód
Út a megálmodott házhoz
Könnyűszerkezetes építési mód és műszaki leírás
Beépített Anyagok
Árak-Fizetési feltételek
Szolgáltatásaink
Energiatakarékos családi házak
Néhány megépült házunk
Email: info@housetop.hu
Telefon:....+36 30 9447416
.................+36 30 9422362
Fax: .........+36 26 360161
.................+36 26 360860



Könnyűszerkezetes épület

Könnyűszerkezetes, lakó-és irodaépítési rendszerről.

Általános szerkezeti leírás:
Az építési rendszert készház jellegű lakóépületek építésére fejlesztették ki.
A szerkezet fő elemeit a teherhordó falrendszer és az előre gyártott, teljes keretállást adó fedélszékrendszer jelentik:

Falak és födémek rétegrendje

A külső főfalak (a rétegek kívülről befelé)

DRYVIT színvakolat
Austrotherm hőszigetelő lap (3 cm vastag ), üvegszálas vakolatháló megerősítéssel
OSB III. lemez (16 mm), vagy V 100 E vízálló építőlemez (16 mm)
Konstrukciós vázszerkezet, láng- és gombamentesítővel impregnált, szárított fenyőfából, 6x12 cm keresztmetszettel,
ISOLYTH hőszigetelő ásványgyapot, 10 cm vastag
Hőtükör, párazáró fólia
OSB III. lemez (16 mm), vagy V 100 E vízálló építőlemez (16 mm)
Gipszkarton 12,5 mm vtg
Gipszkarton glettelése, a hézagok rugalmas szalaggal fedve, glettelve
Tapéta, vagy festés, vagy csempe burkolat
Válaszfal szerkezet

Tapéta, vagy festés, vagy csempe burkolat
Gipszkarton glettelése, a hézagok rugalmas szalaggal fedve, glettelve
Gipszkarton 12,5 mm
OSB III. lemez (16 mm), vagy V 100 E vízálló építőlemez (16 mm)
Konstrukciós vázszerkezet, láng-és gombamentesítővel impregnált, szárított fenyőfából,
6x10 cm keresztmetszettel
ISOLYTH hőszigetelő ásványgyapot, 5 cm vastag
OSB III. lemez (16 mm), vagy V 100 E vízálló építőlemez (16 mm)
Gipszkarton, 12,5 mm vastag
Gipszkarton glettelése, a hézagok rugalmas szalaggal fedve, glettelve
Tapéta, vagy festés, vagy csempe burkolat
Födém, egyszintes épület

Tetőszerkezet, impregnált fenyőfából
ISOLYTH hőszigetelő TW 35 150 mm
Párazáró fólia, ritkított deszkázat
Gipszkarton, glettelve  majd Tapéta, vagy festés

Födém (a rétegek felülről lefelé, tetőteres épületnél)
Szőnyegpadló, vagy parketta, vagy kerámia lap
Aljzatbeton (5-6 cm vastag)
Technológiai fólia
Austrotherm lépésálló szigetelő lap ( 3 cm vastag)
OSB III. lemez, vagy V 100 E impregnált építőlemez (19 mm vastag)
Vázszerkezet, láng- és gombamentesítővel impregnált, szárított fenyőfából,
6x20, vagy 5x25 cm-es keresztmetszettel
ISOLYTH hőszigetelő TW 35 100 mm
Párazáró fólia, ritkított deszkázat
Gipszkarton, 12,5 mm vastag, glettelve  majd Tapéta, vagy festés

Tetőszerkezet, egyszintes épület
GANG NAIL rendszerű szeglemezes tető, szarufák, gerendák impregnálva
Tetőléc  Ellenléc  Bramac fólia  Héjazat

Tetőszerkezet, többszintes
BRAMAC cserép
Tetőléc, ellenléc
Tető fólia
Deszkaburkolat, 20 mm vastag
Szarufa, 80x180 mm keresztmetszetű
ISOLYTH hőszigetelés 150 mm vastag
OSB III. lemez, 10 mm
Lécváz, 20x40 mm
Gipszkarton, 12,5 mm
Felületképzés

A külső falak DIN 4109 szerint számított hangszigetelése 38 dB , a tűzállósági határérték alapszerelt konstrukcióban F-30 .
A DIN 4108 szerint számított hő átbocsátási tényezők a következők:

Főfal: K= 0,245 W/m2 K
Válaszfal: K= 0,440 W/m2 K
Teherhordó válaszfal: K= 0,289 W/m2 K
Födém: K= 0,175 W/m2 K
Tetőtéri födém: K= 0,237 W/m2 K
Ferde födém: K= 0,440 W/m2K

Bádogozás
LINDAB színes lemezből előre gyártott csatornarendszer, az ablakpárkányok és a kémény- szegély is LINDAB lemezből készülnek.

Külső nyílászárók
Választás szerint fa vagy műanyag szerkezetűek, a fa nyílászárók esetén DUFA gyártmányúak, vagy PANORÁMA típusú műanyag nyílászárók, kétrétegű, hőszigetelt üvegezéssel.

Kémények
SCHIEDEL gyártmányúak, típusuk SIH 14 és SIH 20.

A könnyűszerkezet mint építési mód

A könnyű szerkezetes épületeket érintő építőipari kifejezéseket bizonyos helyzetekben nem megfelelően használjuk. Bizonyos dolgok a mai napig vitatottak. Ezen, házak közé sorolunk minden olyan épületet, amelynek a falai a hagyományosénál lényegesen könnyebbek. Ide tartozik a fa és acélvázas épület, valamint a gerenda és rönkházak. Igazán a készház fogalma ennél szűkebb, mert oda csak az üzemben előre gyártott szerkezetek sorolandók, bár hazánkban a helyszíni barkácsolást is ide teszik. Azon kivitelezők, akik mindenféle hatósági engedély, minősítés nélkül dolgoznak nem jó fényben, tüntetik fel az építési módot. Ennek az üzletág látja kárát, mert a hibákkal és garancia nélkül felépített házakat a silány minőséggel és rövid élettartammal azonosítják. Az üzemben előre gyártott nagypaneles módszerrel, zárt térben precíz gépekkel, és technológiával készülnek a teljes hossz és szintmagasságú falelemek. Itt csak megfelelően szárított és kezelt faanyag kerülhet beépítésre. Az elemeket a korábban készített fogadó szintre helyezik, és összeszerelik. Erre kerül a szintén előre gyártott födémszerkezet majd a tető, vagy földszintes épületnél rögtön a tetőszerkezet. Az épületek tartósságát nemcsak az anyaga határozza meg, mégis sokan ezt tartják a legfontosabbnak. A fenyőfa megfelelő védelemmel évszázadokig megőrzi alapvető fizikai tulajdonságait. Fontos az épületek energia felhasználását illetően a falak, a födém és a tetősíkok hőszigetelő képessége. Ez a mérőszám W/m2K 1C hőmérséklet eltérésnél. Minél kisebb ez az érték annál jobb a szerkezet hőszigetelése. Nagyon fontos a minősítés, tehát csak abban a rendszerben bízzunk, amely rendelkezik ezekkel. A könnyűszerkezet tehát olyan előre gyártott épület, amelynek kivitelezési ideje rendkívül rövid, jól hő szigetel, viszont falainak nincs hő tehetetlensége ezért kevés energiával felfűthető, viszont, szellőztetés esetén a meleg gyorsan el is illan. Nyáron a helyzet épp fordított az épület gyorsan felmelegszik ezért légkondicionáló berendezés használata, válhat szükségessé.

Beépített anyagok és azok kiválasztása
-

Faanyagok:
fűrészárú, asztalos minőségű faanyagok
Tetőfedés:
Bramac, Tondach, Mediterrán cserepek
Szigetelés:
Nikecell, Isover, Rockwool, Austrotherm, stb.
Nyílászárók:
műanyag, lúc-és borovi fenyő, DIFA, Velux, stb.
Falazat:
Porotherm rendszerek
Egyéb:
gipszkarton, OSB, Schiedel kéményrendszerek, Lindab csatorna, Prodax szerelvények, Vaillant kázán, Rehau rendszerek, olasz, spanyol burkolatok, szaniterek, Helopal könyöklők
A kalkulált anyagok 1. osztályú minőségi termékek azok mindegyike az árakban
benne foglaltatnak. Az anyagokat véglegesen a megrendelő választja ki.

Partnereink

Interhaus Barta és társai http://www.interhaus.uw.hu

 

Árak, fizetési feltételek

Tisztelt Érdeklődő!

Elképzelése szerinti házát megtervezzük, elkészítjük az engedélyezési tervet, a kiviteli tervet, megszerezzük az építési engedélyt. Megtervezzük az épület elektromos hálózatát, elkészítjük az épületgépészeti terveket, és ezek alapján beszerezzük a közműengedélyeket.

A házak, különböző készültségben, leggyakrabban, félkész, illetve kulcsrakész kivitelben építjük.

A félkész kivitelű épület:
Külső megjelenésében teljesen kész ház, BRAMAC tetőfedéssel, LINDAB bádogozással, a külső homlokzat DRYVIT hőszigetelő vakolatrendszerrel.

A belső terek falburkolata osztrák gipszkarton, vagy vakolt és glettelt felület, amely tapétázásra kész felületet ad. Az épület külső nyílászárói hőszigetelt kivitelben készülnek.

A hagyományos, falazott technológiával épülő házaknál a megrendelő választása szerint POROTHERM vagy YTONG falazó elemet használunk. A külső homlokzatra ez esetben is hőszigetelő vakolatrendszer, a belső falakra pedig vakolat vagy gipszkarton kerül.

A kulcsrakész állapot:
Az épületgépészeti és elektromos szereléseket, betonaljzatot, hideg-és melegburkolást, tapétázást vagy festést, belső ajtók behelyezését, a külső közművek kiépítését kell a teljes befejezéshez elvégezni.

Kérésére előzetes időpont egyeztetés után lehetőség van építés alatt álló illetve elkészült házak megtekintésére.

Tájékoztató vállalási áraink 2009. szeptember 30-ig megkötött szerződés esetén a nettó hasznos alapterületre számítva:

Félkész épület ára: 95 000,- Ft/m2 - 105 000,- Ft/m2 + ÁFA

A kulcsrakész ár:
Jelentősen függ a beépített anyagok minőségétől, ezért az anyag választék meghatározása után tételes árajánlatot adunk. Kiváló minőségű anyagokkal a befejező épületgépészeti, villanyszerelési, szakipari munkák ára :

Kb. 60 000,- Ft/m2 - 65 000,- Ft/m2 + ÁFA
Így tehát a kulcsrakész ár, az alapozás, fogadószint ára nélkül:

Kb. 155 000,- Ft/m2 - 170 000,- Ft/m2 + ÁFA
Az alapozás, fogadószint építés vagy pince építés ára jelentősen függ a talajviszonyoktól, illetve az építési terület domborzati viszonyaitól.

Tájékoztató jelleggel:

Alapozás, fogadószint építés ára :
Kb. 19.000 Ft/m2 - 22.000 Ft/m2 + ÁFA
Pinceszint ára :
Kb. 65.000 Ft/m2 - 75.000 Ft/m2 + ÁFA


Fizetési feltételek:
A szerződésben rögzített műszaki szakaszok teljesítése után, részletekben. Nagyobb kivitelezéseknél egyedi kalkuláció készül az igények ismeretében

Amennyiben egy korszerű, európai színvonalú házat kíván építeni, úgy keressen meg minket, készséggel állunk rendelkezésére.

További tevékenységünk, szolgáltatásunk

- szeglemezes tetőszerkezetek tervezése gyártása szerelése
- tervezés, tanácsadás
- lakberendezés
- kertépítés, öntözőrendszerek telepítése, kertfenntartás, tervezés
- ingatlan ügyintézés, hitelügyintézés
- építőipari szakmunkák
- családi házak korszerű vízszigetelése
- klímaszerelés
- víz gázszerelés
- telefonközpontok szerelése karbantartása, riasztórendszerek kiépítése
- konyhabútorok tervezése gyártása
- felújítási munkák
- napellenzők szalagfüggönyök redőnyök szúnyoghálók

HOUSETOP HUNGÁRIA KFT - Minden jog fenntartva !

2083 Solymár Kazinczy u. 29.

- Energiatakarékos családi házak -

Az energiatakarékos házak építésénél a szakszerű tervezés és a kivitelezés során a szigorú technológiai fegyelem az alapvető kérdés. Olyan építész és gépész tervezőket ajánlunk, akik képesek energiatakarékos és költség optimalizált épületek tervezésére.
Az épület működési energiáját sokféle módon lehet csökkenteni. A mi éghajlati viszonyaink mellett a fűtésnek van kiemelkedő energiaigénye. A térelhatároló szerkezetek hőszigetelésének a szabványban előírt értéknél sokkal jobbnak kell lennie, hogy az energiaveszteség csökkenjen.
A fosszilis eredetű energia kiváltására azonban a megújuló energiaforrások, elsősorban a napenergia és a föld hőjének kihasználása vezethet megtakarításhoz. A napkollektorok segítik az energiafogyasztás mérséklését, többnyire a használati meleg víz előállításával.
Nagyon jó tapasztalatokat szereztünk a geotermikus hőszivattyús fűtésrendszerek kivitelezésénél. A fűtéshez vagy vízmelegítéshez szükséges energiát a föld hőjét felhasználva ingyen megszerezhetjük. Bár kivitelezési költsége magasabb a hagyományos, gázüzemű fűtési rendszerhez képest, de az emelkedő energiaárak, és a saját energiaforrás felértékelődése biztosítja a megtérülést.